2012. augusztus 5., vasárnap

Malephora crocea

Szert tettem egy pozsgás növénykére, amiről a neten történt hosszas kutakodás után kiderítettem, hogy Malephora crocea - - kristályvirág

amit találtam:

Talajtakaró növény Dél-Afrikából.
Sűrű, sima, 1-1 ¾ hüvelyk hosszú, húsos levelei erősen ellenállnak a hőnek, szélnek, kipufogó gázoknak és a tűznek.
Széles körben használják mind utcai és mind az autópályák mellett is telepítésre. Növények hosszan virágzanak, de a százszorszép-szerű virágok elszórtan nyílnak a növényeken. Vonza a méheket.

A közepesen meredek lejtőkre jó választás.

A növény szára fássá válik a kor előrehaladtával - érdekes, alig két hónapja ültettem el, és már most olyan erős a hajtás, hogy szinte nem lehet kézzel elpattintani, olló kell hozzá

Vetőmagról és dugványozással is könnyen szaporítható.
Könnyen megered és virágzik az első évben, szereti a jó vízelvezetésű, homokos talajt, sziklakertekben is népszerű. A túlzott öntözést nem kedveli.

Malephora crocea purpureo-crocea kékes zöld lombok, lazac színű virágok.




Ahogy a képeken is látszik, az erkélyen próbálkozom vele, menta és muskátli társaságában szépen virul :)

Még épp csak befakadt, amikor letörtem belőle, hogy egy másik növény is megeredjen, ha az egyikkel történne valami....
valóban könnyen lehet szaporítani......

"A pozsgások olyan növények, amelyek szárazságtűrőek, vagyis nem vízigényesek, másképpen szukkulensek. Ide tartoznak a kaktuszok és sok sivatagi növény is."  
wikipedia.org