2011. január 9., vasárnap

Levéltetvek elleni védekezés

A levéltetvek ellen jól bevált módszer a csalán levélből készült oldat.
Amikor én ezt próbáltam, akkor leforráztam, mint a csalánteát, kihűtöttem és úgy spirceltem le a növénykéimet a főzettel, hatásos volt, a tetvek valóban nem szeretik :)
Olvastam, hogy mások, akik nagyobb mennyiségben is alkalmazzák azok nagy hordókban készítik forrázás nélkül, úgy, hogy az edényt amiben a csalánleveleket és a vizet (5 kg csalánlevélhez 20 liter víz) elhelyezték napos helyre helyezik hogy az anyag erjedésnek induljon, 10 nap után át kell szűrni, és ötszörös mennyiségű vízzel felhígítani és így lehet használni permetezésre és öntözésre.
Ami a módszer ellen szól: az erjedéstől igen büdös kellemetlen szag keletkezik. Akkor inkább a forrázat, legalábbis számomra :)

A másik hatásos módszer, főleg ha csak kis tételben van rá szükség, a dohánylé:
Egy szál cigarettát kb egy liternyi vízben beáztatni egy napra és másnap már lehet is a irtani levéltetveket az oldattal.
Ezt is próbáltam, valóban működött is, de nekem szimpatikusabb a csalánfőzetes eljárás.

Most jut eszembe, hogy a katicabogarak szeretik a levéltetveket, ez is egy megoldás lehet, bár nem tudom, mennyi katica szükséges egy ilyen támadásnál.......

Kép forrása: agrobio.hu